Tápiószecsői Polgárőr szervezet honlapja

Polgárőr szervezet honlapja, mely tartalmazza a polgárőrök célkitűzéseit, az álltalunk szervezett események dokumentálását.

Gyermeknap!

gyereknap_2017.jpg

 

Köszönjük!

koszonjuk.jpg

 

Mikulás

mikulasjarat.jpg

 

I. Tápióbicskei kolbász és hurkatöltő versenyen, májas hurka, kolbász, hurkakülönlegesség és tálalás kategóriákban szerzett első helyezést a szecsői polgárőr csapat.

hurkatolto.jpg

Boldog Gyereknap Tápiószecsőn !

A Tápiószecsői Polgárőr Szervezet és barátai immáron második alkalommal rendezték meg 2016. május 21- én szombaton a Gyereknapot, a Tápiószecsői Nagyközségi Önkormányzat, valamint szponzoraink  támogatásával.

A Kölyökszigeten a gyerekeknek 9 óra 30-tól délután 15 óráig bőven volt idejük sokféle játékot kipróbálni, vagy versenyeken részt venni és régi kedves ismerősökkel, Csacsillával  és Lufis bohóccal is találkozhattak.

A téren, aki körbe nézett látta a gyerekeket az óriás csúszdán, az ügyességi pályán a népi játékoknál, horgászatnál, trambulinnál jókedvűen közösen játszani.  Volt, aki a kreatív műhelyben az arcfestőknél pihent egyet, vagy éppen pónikat és kis kecskéket simogathatott. De mehetett lovagolni, lovas kocsikázni, vagy a drótkötélpályán egyet-kettőt csúszni.

A sok játszás közben energiapótlásként a Szuper nagyik palacsintázójánál több mint két ezer darab színes palacsintával kedveskedtek a gyerekeknek. A konyha sátornál pedig egész nap zsíros, lekváros és szalámis kenyérrel, süteményekkel és innivalóval kínálták meg a gyerekeket és a felnőtteket.

A vállalkozó kedvű gyerekek beneveztek lepényevő, csokievő, tejfölnyaló, tejívó vagy lufipukasztó versenyre is. Sőt a gyerekek megmutathatták ki a téren a legügyesebb „csirkefogó”, vagy is inkább japán kakas fogó. Megmutatták azt is, hogy hiába gyerekek, igen is ők az erősebbek a szülő-gyerek kötél húzóversenyben is.

gyereknap16.jpg

Majd következett a várva várt tombolahúzás és az ajándékokat látva a gyerekek izgatottan várták vajon melyik lesz majd az ő kis ajándékuk. Minden gyerek kapott édességeket, és ajándékba egy- egy játékot is.  A gyerek lapocskája visszakerült a dobozkába és kezdődött a fődíjak, két foci labda, egy laptop táska, és két darab torta kisorsolása.

De még evvel sem volt vége az ajándékoknak, hiszen jött a csoki, és ízesített szívószál szórása, fagyi osztás, végül az egész nap a térközepén a magasban lengedező lufik szétosztása után térhettek haza a gyerekek.

Szeretnénk megköszönni a több mint 400 gyereknek, a szülőknek, nagyszülőknek, hogy részt vettek a Gyereknapi rendezvényünkön, és lelkesedésükkel nekünk szervezőknek is örömet okoztak.

Nagyon boldogok voltunk a mosolygós szemeket látva, hogy örömet szerezhettünk ezen a számunkra is élményekben gazdag gyereknapon.

Természetesen köszönet illet minden partnerünket, akik támogatásukkal, lelkesen álltak mellénk, hogy a gyerekeknek közösen egy felejthetetlen gyereknapi rendezvényt hozhassunk létre. Külön köszönjük, hogy az előre leszervezett programokat, kivétel nélkül vállalták, és meg tudták valósítani a gyerekek nagy örömére.

A nap végén a fáradt rendezőket és segítőiket Kókai Gábor pizzára látta vendégül.

Rendezvényünk támogatói:

Tápiószecsői Nagyközségi Önkormányzat, Reco-palett Kft, Honvédségi Nyugdíjas Klub, Búzavirág Nyugdíjas Club, Ofella Sándor Alapítvány, Tápiómenti Tömegsport Alapítvány, Kiskókai a Vendéglátó Tölgyescsárda, Tápiószecsői Önkéntes Tűzoltó Egyesület, Tápiószecsői Rendőrőrs, Bata Bolt, Pethes Pál, Sorbán Attila, Katona József, Pfluger Ágnes, Sári Georgina, Mészáros Klári Óvó néni, Zárda Norbert, László Krisztián (Hangtechnika), Ifj. Brekli Ferenc és Családja, Ofella József (Kecskés), Pozsgai József és Családja, Gyeraj György és Családja, Gregor Lászlóné (Erzsi Néni), Makádiné Piroska, Danó Rita, Gregor István, Dósa Ferenc, Lesti Bertalan, Bata Álmos, Kovács Károly (Gumis), Papst Károly, Dr. Balogh Nikolett, Palotainé Bata Anikó, Ács Imre, Gazsi Józsefné, Potóczki Zsolt, Tápiószecsői Megoldás Vadásztársaság, Hudák Kereskedő Ház, Hisztéria Cukrászda Fagyizó, Coop Szuper, Pogány László és Családja, Nagy István, Gyurina László és csapata, Galambos István, Gál Balázs (Gázos), Bálabarlang, Visnyei Tamás, Tlesimunkáné Gál  Melinda, Agonácsné Edit, Bogyóka Tejbolt, Pándi Szódavíz, Szabján Enikő és Családja, Nagy Ervin és Családja, Urbán László, Mácsár Kifőzde, Czakó Hús Kft., Kamra, és még sokan mások. Nagyon szépen köszönjük.

Bízunk benne, hogy a jövő évi Gyereknapi rendezvényünkön is találkozni fogunk.

Várni fogunk Benneteket a Kölyökszigeten mi és a barátaink, egy közös nagy játékra.

 

Gyermeknap 2016. május 21.

plakatgyerek.jpg

buek_2016..jpg

 

Békés Karácsonyt!

karacsonyi_udvozlet.jpg

Karácsony Ünnepe

karacsony1.jpg

karacsony3.jpg

karacsony2.jpg

karacsony4.jpg

Polgárőr Mikulás 2015.

Kedves Tápiószecsői Lakosság!

December 5-én a Tápiószecsői Polgárőr Szervezet „Mikulás járata” immáron ötödik alkalommal tett látogatást községünkben, ahol mintegy ezerötszázan, gyermekek, szülők, nagyszülők várták izgatottan érkezését.

A Mikulás és krampuszai a régi és új támogatóknak köszönhetően a gyermekeknek idén 600 db ajándékkal, a szülőknek, nagyszülőknek pedig szaloncukorral kedveskedhetett.

A Mikulás köszöni a gyerekektől kapott sok- sok szeretetet, verset, énekeket és rajzokat, valamint a forró teát, forralt bort és süteményeket, mellyel hosszú útja során megkínálták Őt és Csapatát.

Reméli, hogy jövőre is jók lesztek gyerekek, és újból ellátogathat Hozzátok.

a Mikulás

Támogatóink:

Ácsi Kft, Adamecz Istvánné, Agonácsné Edig, Dr. Balogh Nikoletta, Bata Bolt, Beke István, Bíró Marietta, Coop Star Zrt és dolgozói, Czakó Hús Kft, Danó Lajosné, Danó Rita, Dósa Anna, Dósa Mihályné, Farkas Tibor, Gáspár Zsolt, Gazsi Józsefné, Gigor Ádám, Gregor István, Gregor Lászlóné, Grezsákné Czakó Marianna, Hatosi László, Holecz Gábor, Horváth János, Huba Róbert, ifj. Juhász Ferenc, Kamilla Virág-Ajándék, Kanizsár István, Kármán Istvánné,  Kármán Józsefné, Kissné Mészáros Ági, Komjáti György, Kovács Károly, Kun Szilvia, Laczkó Ferencné, Laczkó Imréné, Lengyel Tamás, Madai László és családja, Majoros Viktória, Mészáros Istvánné, Mikus Istvánné, Nyeste Zsolt, Ofella Bertalanné, Ofella Józsefné, Ofella Sándor Alapítvány, Ofelláné Gyarmati Irénke, Papst Károly, Pál Mónika, Pál Sándor, Palóczi Zsolt, Palotainé Zita és Palotainé Erzsike, Palotainé Bata Anikó, Papp Józsefné, Pogány László, Racing Gumi Service, Rákosi Györgyné Marika néni, Romhányi Erzsébet, Slezák Ferencné, Slezák Tünde, Snajder Mihály, Szilágyi István, Tábori Tivadarné, Tápiómenti Tömegsport Alapítvány, Tápiószecsői Nagyközségi Önkormányzat, Tlesimunkáné Gál Melinda, Tóth Csaba, Tóth Csilla, Tóthné Papp Csilla, Urbán László, Velkei Gábor, Visnyei Tamás, és még sokan mások

A Szabadság téren elhelyezett Mikulás szán támogatói:

Madai László és családja, Tápiószecsői Nagyközségi Önkormányzat, Hudák Kereskedőház, Pogány Tüzép, Maka Sándor (Bilek),

Köszönjük, hogy ebben az évben is mellénk álltak.

 

„Itt van már a Télapó, tele van a zsákja,

 Mosolyog az arca örömünket látva.

 Énekeljünk néki, senki nem vár biztatásra.

 Így búcsúzik tőlünk:

 A viszont látásra ! 

 ( Donászy Magda: Télapó ünnep ).

  mikulas_2.jpg

mikulas_1.jpg

face2.jpg 

Meghívó

 meghivo.jpg

 mikulas15.jpg

Boldog Gyereknap !

A Tápiószecsői Polgárőr Szervezetünk és barátaink 2015. május 23-án (szombaton) a gyerekek jelmondatát mondogatva „Nem vagyunk cukorból”, a rossz idő ellenére is megrendeztük a Gyereknapot. A Kölyökszigeten bemelegítésként a Vivi Zumbások mozgatták meg a gyereket Csacsillával közösen, ami olyan jól sikerült, hogy a gyerekek a szakadó eső ellenére is egyik helyről a másik helyre szaladtak szórakozni.  Aki a téren körbe nézett látta őket játszani az ügyességi pályán, a népi játékoknál, horgászatnál, trambulinnál. Volt, aki pihent egyet a kreatív műhelyben, az arcfestőnél, vagy kis pónikat, kutyusokat simogathatott. Majd szaladt quadozni, lovagolni, vagy lovas kocsikázni. Egésznap a konyhasátornál várták őket palacsintával, hot-doggal, lekváros és zsíros kenyérrel, inni valókkal, hiszen szükség volt az energiapótlásra. A merészebb gyerekek benevezhettek lepényevő-, vagy csoki evő versenyre is. Nagyon örülünk, hogy a Kölyökszigeten játszott velünk együtt a Szafi csapata, akik ügyességi játékaikkal mutatták meg nekünk, milyen ügyesek.

A délutáni tombolasorsolásra még a nap is kisütött, és velünk együtt örült, a gyerekeket látva, akik izgatottan nézegették ajándékokat, vajon melyik lesz majd az Ő nyereménye. Majd jött a meglepődés, hogy nem egy, hanem hat ajándékot kapott minden egyes gyermek. De még nem volt vége a meglepetéseknek, hiszen a községünkben árusító Family Frost-os Papp Tibor minden gyerek számára egy-egy jégkrémet ajándékozott.

Nagyon boldogok voltunk mi szervezők is, a mosolygós szemeket, a meglepett arcokat látva, hogy örömet szerezhettünk ezen a számunkra is élményekben gazdag Gyereknapon.  

KÉPEK a rendezvényről ITT és ITT

Szeretnénk megköszönni a több mint kétszáz gyereknek, szülőnek és nagyszülőnek, hogy a rossz idő ellenére is részt vettek a Gyereknapi rendezvényünkön, és lelkesedésükkel nekünk, szervezőknek is örömet okoztak.

Természetesen köszönet illeti minden partnerünket, akik támogatásaikkal, lelkesen álltak mellénk, hogy a gyerekeknek közösen egy felejthetetlen gyereknapi rendezvényt hozhassunk össze. Külön köszönjük, hogy az előre leszervezett programokat szinte kivétel nélkül, az esős idő ellenére is vállalták, és meg tudták valósítani a gyerekek nagy örömére.

Rendezvényük Támogatói:

 Honvédségi Nyugdíjas Klub, Búzavirág Nyugdíjas Klub, Bata Bolt, Kamilla Virág- Ajándék, Pflugel Ágnes, Tarnavölgyi László, Zárda Norbert, Sülysápi Wamk, Hulik Róbert, Nagycsaládosok Egyesülete, Potóczki Zsolt, Vivi Zumba, Urbánné Hegedűs Mónika, Laczkó Lajos, Ofella Sándor Alapítvány, Tápiószecsői Rendőrőrs, Pottok Gergely, Hudák Kereskedőház Kft., Danó Rita, Gregor István, Lénárdné Jeneses Mária, Batáné Dósa Angelika, Gyeraj György és Családja, Pozsgai József és Családja, Ifj. Brekli Ferenc és Családja, Elek Zsuzsanna, Tápiómenti Tömegsport Alapítvány, Papst Károly, Borosznok István, Tasi Istvánné Piroska, Dönczi Kft., Tlesimunkáné Gál Melinda, Best Vehicle Team Kft., Kiskókai a Vendéglátó Tölgyescsárda, Tápiószecsői Önkéntes Tűzoltó Egyesület, Madai László és Családja, Dósa Ferenc, Bata Álmos, Anka János, Ifj. Juhász Ferenc, Lengyel István, Ács Imre, Sorbán Attila, Katona József, Czakó Hús Kft., Coop Áruház, Papp Tibor, Mészáros Klára, Urbán László, Pethes Pál, Tápiószecsői Megoldás Vadásztársaság, Pogány László és Családja, Mácsár Kifőzde, Family Frost Papp Tibor és még sokan mások….     

Nagyon szépen köszönjük.

Bízunk benne, hogy a jövő évi Gyereknapi rendezvényünkön is találkozni fogunk, ahogy a rendezvényről készült képek is mutatják, rajtunk az időjárás sem foghat ki. J J J

Jövőre várni fogunk Benneteket a Kölyökszigeten mi és a barátaink, egy közös nagy játékra.

 

Tápiószecsői Polgárőr Szervezet

 

Gyermeknapi fotók:

További fotókért kattints a képekre:

honlapra_gy.jpg

gyereknap.jpg

 

meghivo_gyermeknap.jpg

 

 

Emlékmű avatás biztosítása. 2015. május 12.

polgarorok.jpg

 

Gyermeknap május 23.

gyereknap_15.jpg

 

Zenével ébresztettünk

zenes_ebreszto15.jpgMég több kép ITT.

 

Zenés ébresztő május 1-én!

A Tápiószecsői Polgárőr Szervezet és Barátaik 2015. május 1-én ismét zenével ébresztik községünk lakóit. Természetesen a hagyományokhoz alkalmazkodva az utcai kereszteződéseknél, az úgynevezett pihenőhelyeken megállnak és némi frissítőt nagy örömmel elfogadnak.

Előre is köszönjük!

Tervezett útvonal:
Szabadság tér-Kátai út- Diófa u.- Szilvafás u.- Dózsa Gy út- Kátai út (benzinkút)- Szent István út- Deák F u.- Honvéd u. Kossuth L u.- József A u.- Sági út- Buszforduló- Pesti út- Gábor Á u.- Révai u.- Tanács u.- Aradi u.- Bajcsy Zs u.- Árpád u.- Szabadság tér.

zenes_m_14.jpg

 

Májusi hangulatban

output8.jpgTovábbi képek ITT

Bringás felvonuláson

bringas_krizisnap.jpg

További képek ITT

Polgárőr nyuszi

20150329-img_0991.jpgTovábbi képek ITT

vonal.jpg

A  Tápiószecsői Polgárőr Szervezet 2015. április 2-án  fájó szívvel kísérte utolsó útjára a hirtelen elhunyt  Molnár Lászlót.  Mindenki Laci bácsija, a  Polgárőr Szervezetnek nagyon régóta tagja volt, aki aktívan szolgálta a Polgárőr Szervezetünket. Laci bácsi a tudását átadva tanította, és támogatta fiatalabb polgárőreink munkáját. Molnár László 70 évet élt. Osztozunk a család gyászában.

laci_bacsi4.jpg

"A búcsúszó mit nem mondtál ki elmaradt.

Elmentél, de gondlatban örökké velünk maradsz"

Nyugodj békében.

 vonal.jpg

Fájó szívvel kísértük utolsó útjára 2015. március 30-án, a hosszú betegség következtében elhunyt Gazsi Ferenc polgárőr társunkat. Ferenc, Polgárőr Szervezetünk oszlopos tagja volt, aki töretlen hittel és elszántsággal szolgálta a Polgárőr Szervezet munkáját. Segítőkészsége példamutató lehet bármelyikünk számára. Gazsi Ferenc 47 évet élt. Osztozunk a család gyászában.

pityu_60_385.jpg

"Elvitted a derűt, a fényt a meleget,

csak egy sugarat hagytál itt, az emlékeket.

Bennünk él egy arc és végtelen szeretet, 

amit tőlünk soha de soha senki el nem vehet.

Hiányodat felfogni nem lehet,

Csak próbálkozunk élni nélküled !!!!

 

3121_buchete_de_flori_livrare_buchete_de_flori.jpeg

dia1.png.jpg

polgaror_udvozlet.png

 

Karácsonyi Ünnepség

A Tápiószecsői Polgárőr Szervezet és a Tápiószecsői Önkormányzat immáron 3. alkalommal rendezte meg advent harmadik vasárnapján községünk lakói számára az Adventi és Karácsonyi ünnepségét.

Ünnepségünk a Szabadság téren ünnepi köntösbe öltöztetett adventi koszorú örömet szimbolizáló rózsaszín gyertyája jelképes meggyújtásával kezdődött. Az idei évtől e szép gyertyák már fénypompával világíthatnak, a Tápiószecsői Polgárőr Szervezetnek és a Tápiómenti Tömegsport Alapítványnak köszönhetően.

A Betlehem jelképének fontosságáról beszélt Dóbiás Zalán plébános úr, aki megáldotta és megszentelte Betlehemünket.  Bata József polgármester úr verssel köszöntötte az ünnepségen megjelent kedves vendégeket.

A meglepetés műsor fellépői voltak a Rákóczi úti Óvoda Csiperke gomba csoportjának óvodásai, a Katolikus Egyházi közösségünk tagjai, Gál Panni, valamint az Ofella Sándor Hagyományőrző Népi együttes Menyecske koszorú, akik igazi karácsonyi hangulatot teremtő műsorszámokkal lepték meg a megjelenteteket.

betlehem.jpg

Az ünnepség a szaloncukrok, dió, méz, forró tea, forralt bor, valamint a sütemények jó hangulatú elfogyasztásával, baráti beszélgetésekkel zárult.  A gyermekeknek apró ajándékokkal is kedveskedtek a szervezők.

Ez a kis ünnepség is hagyománnyá nőtte ki magát, melyet szeretnénk megőrizni, és jövőre is sok szeretettel várunk mindenkit.

Köszönjük támogatóinknak hogy felajánlásukkal, közreműködésükkel segítették e szép ünnep megvalósítását.

                                                 Tápiószecsői Polgárőr Szervezet

 

Advent Tápiószecsőn

untitled_export1.jpg

Fotóalbum ITT

Meghívó

meghivo1.png

Készülődés az ünnepre

Már csak a díszek hiányoznak a községünk karácsonyfájáról, melyet polgárőr szervezetünk tagjai állítottak fel szombaton a Szabadság téren.

cikk.jpg

Képek az előkészületről ITT.

Az ünnepi műsorra december 14.-én 15:30 órára szeretettel várjuk a családokat, érdeklődőket a Szabadság térre ahol felállításra került és ünnepi díszbe öltözik községünk karácsonyfája, melyet többek közt a szecsői ovisok, által készített díszek ékesítik majd. Valamint meggyújtjuk az adventi koszorú harmadik gyertyáját.

A Kátai út mellett immár harmadik alkalommal kerül felállításra a betlehem, ahol az ünnepi áldást, majd a polgármesteri köszöntőt követően a helyi civilek és az óvodások ünnepi meglepetés műsorára kerül sor.

A program a Tápiószecsői Polgárőrszervezet valamint Tápiószecső Nagyközség Önkormányzatának szervezésében valósul meg.

Mindenkit érdeklődőt szeretettel várunk!

A fenyőfát Kapuvári Sándor ajánlotta fel, melynek kivágásában és felállításában a Pogány Tüzép nyújtott segítséget. Köszönjük!

Videó a fenyőfa állításról:

 

Üzent a Mikulás!

mikulas_utvonal.png

A Mikulásnál jártunk Nevetés

mikulas_2014.jpg

Adventi koszorú

untitled_export.jpg

 

dia3.png

 

X. Tápiószentmártoni Nemzetközi Hurkatöltő Fesztivál

Hurkakülönlegesség kategóriában Arany Diploma

output_1.jpg

 

dia1.jpg

Fotók az előző évi rendezvényről a képre vagy IDE kattintva

 

Kerékpáros ügyességi verseny és KRESZ ismereti teszt vetélkedő

A Tápiószecsői Polgárőr Szervezet 2014. október 04-én az alsó és felső tagozatos osztályok részére Kerékpáros ügyességi és KRESZ ismeret vetélkedőt tartott. Nagy volt a verseny tétje, hiszen, támogatóinknak köszönhetően az ajándékok mellett, a résztvevők között két kerékpár is kisorsolásra került.

 A kerékpáros ügyességi pályán az alsó tagozatos gyerekek kezdték meg a versenyt. A felső tagozatosok a Tápiószecsői Rendőrőrs szervezésében KRESZ ismereti teszt feladatokat oldottak meg. Itt az első három legügyesebb gyermek részesült díjazásban.

 A testvérüket elkísérő óvodás gyerekek is kedvet kaptak a kerékpáros versenyre, és kísérőikkel nagyon ügyesen teljesítették a kijelölt pályát. Lelkesedésüket külön ajándékcsomaggal jutalmaztuk.

kepek.jpg

Fotók ITT és ITT.

A felső tagozatos gyerekeknek már együttesen szurkoltak a résztvevők és várták az időeredményeket, majd az eredményhirdetést. Minden célba érő kapott apróbb ajándékot, az eredményhirdetéskor a kerékpárjukra egy-egy prizmát is átvehettek. A résztvevők között ajándékcsomagok kerültek sorsolásra, melyek a csokoládé mellett hasznos kiegészítő felszereléseket is tartalmaztak, mint pld. lámpa, csengő, vagy kulacs.

Az alsó és felső tagozatos tanulók első három helyezett  leány és fiú külön - külön állhatott a "dobogóra", Ők érmet és oklevelet kaptak a jó teljesítményükért.

Az eredményhirdetés végére maradt a kerékpárok kisorsolása, melyet nagy izgalommal vártak a résztvevők. A sorsolásban két kis ovis segített, Ők húzták ki a nyertesek nevét.

Női kerékpár:

Hogemann Laura 1.c

Férfi kerékpár:

Nagy Dániel 6.a

Díjazottak:

évfolyam

Lányok:

Fiúk:

 

 1.-2. évfolyam

 

  1. Bagi Vivien 2.c.
  2. Maros Boróka 2.b
  3. Kovács Enikő 2.c.

 

  1. Tary Kristóf 2.b
  2. Haga Zoltán 2.a
  3. Nagy Dominik 1.c

 

3.– 4. évfolyam

 

  1. Kohajda Szelina 3.c
  2. Turczi Judit 4.b.

 

  1. Varró Barnabás 4.b
  2. Márton Richárd 4.b.
  3. Nagy Patrik 4.b

 

5.– 6. évfolyam

 

 

    

    1. Komornyik Károly 6.a.

    2. Haga Attila 5.c

    3.Nagy András 6.a

 

 

7.– 8. évfolyam

 

  1. Lukes Barbara

 

  1. Mihályi Máté 7.c
  2. Pásztor Dániel 7.a   
  3. Juhász Bálint 8.a

 

Köszönjük a segítőknek, tanárnőknek a közreműködésüket, valamint a kapott támogatásokat a program sikeres lebonyolításához.

Tar Andrea; Dr. Balogh Nikoletta; Sorbán Attila; Ács Imre; Hudák Kereskedőház; Mészáros Ferenc; Palotainé Bata Anikó; Molnár Róbert; Bata Bolt; Petes Pál; Tápiószecsői Önkormányzat; Tápiómenti Tömegsport Alapítvány; Tápiószecsői Rendőrörs; Tápiószecsői Polgárőr Szervezet.

Ismét mozgással teli és jó kedvű rendezvénnyel zárhattuk a napot. Zavarban van

vonal.jpg

Rendezvényt biztosítottunk.

kicsi.jpg

 

Szecsői Iskolások Figyelem!

kerekparos_vetelkedo.jpg

 

BBU S.Ö.R. Kör Kerékpár túra a Fertő-tó körül.

 127 km teljesítve!

Már a tavalyi Fertő- tó kerülő verseny után megbeszélte csapatunk és kísérőik, hogy a következő évben is indulni szeretnénk akár többen is ezen a versenyen.

A célkitűzésünket tettek követték, és az idei év egyik leghosszabb távú versenyére történő felkészülésünket is komolyan vettük. Éppen ezért alapozó versenyeken vettünk részt, mint pl.: a Kőrbe - Karikába Kerékpáros Kalandtúra, 7. Intersport Tour de Tisza-tó Kerékpáros túra, III. Tápiómenti Maraton, és a 23. Tour de Gyömrő versenyek.

A Fertő- tó kerülő versenynek végül a csapattagok közül 6 fő vágott neki. A három fiú mellé, most három leányzó is csatlakozott. A tandemkerékpárt Dósa Zoltán, Balogh Nikoletta és Palotai Gergely tekerte A szóló kerékpárokkal pedig Nagyné Palotai Anna, Dósa Zoltánné Monika, és Nagy Attila indultak a hosszú útra.

2014. július 12-én 9 órakor a rajtpisztoly eldördülése után 150 versenyzővel közösen a hármas tandem kerékpárosai és a három szóló kerékpárosunk útnak indult a Fertő-tó megkerülésére. Az első napi cél állomás Podersdorf, 61,5 km. Második nap ismét 9-kor rajtoltunk Podersdorfból és indultunk vissza Sopronba,  melynek távja 63,1 km volt.  A két napos 127 km hosszú túra alatt a versenyzőkkel, túrázókkal gyönyörködtünk Sopron város történelmi és építészeti látnivalóiban, felfedeztük a Fertő-tó és a Fertő-Hanság Nemzeti Park természeti értékeit és a környező települések sokszínűségét.

ferto-to_kollazs.jpg

A BBU szervezőinek és segítőinek is köszönhetően ezt a két napot régi és új barátokkal közösen, családias hangulatban töltöttük. Ebből is erőt merítettünk és megbirkóztunk a széllel, hőséggel, az emelkedőkkel. és a hosszú km-kel.

Büszke vagyok arra, hogy a fiúk mellett mi leányok is teljesítettük a 127 km-t, és közösen együtt értünk a CÉLBA VigyorVigyorVigyor

Dósáné Monika

 

 

BBU S.Ö.R.Kör Kerékpár túra a Fertő-tó körül.

127 km teljesítve!

1551529_677087622365874_6152895721108978228_n.jpg

Kerékpárosügyességi verseny

A Tápiószecsői Polgárőr Szervezet negyedik alkalommal rendezte meg az alsó tagozatos osztályok részére a Kerékpáros ügyességi vetélkedőt. A különböző elemekkel kiépített pályát, közel kétszáz gyermek teljesítette. Az osztálytársak egymásnak szurkolva várták az időeredményeket, és büszkék voltak arra, hogy mindenki teljesíteni tudta a feladatokat. Támogatóinknak köszönhetően minden évfolyamból az első három helyezett  leány és fiú külön - külön állhatott a "dobogóra". A leggyorsabb leány és fiú külön díjként egy-egy kupát is kapott teljesítményéért. Mozgással teli és jó kedvű rendezvénnyel zárhattuk az idei tanévet.

Minden gyereknek balesetmentes, jó élményekkel gazdag vakációt kívánunk!

kicsinyitett2.jpgTovábbi fotók a képre kattintva.

A program támogatói: A versenyt támogatták:  Tápiómenti Tömegsport Alapítvány (TTA); RECO-PALETT Kft; Tápiószecsői Polgárőr Szervezet

Gyereknapon voltunk Sülysápon

A Tápiómenti Tömegsport Alapítvánnyal közösen 2014. május 31-én részt vettünk a sülysápi Wass Albert Művelődési Központ gyermeknapi rendezvényén.

A délelőtt 10 órakor kezdődő rendezvényen a jobbnál jobb és ötletes programok sorában a TTA gézengúz sportos-ügyességi feladatokkal a polgárőrség KRESZ feladat sorral, kifestővel, kerékpáros teszt feladatokkal várta a gyerekeket.

Kellemes környezetben, jó hangulatban közel 100 gyermek vállalkozott a feladatok megoldására. A gyerekek, legnagyobb örömére, TTA sapkát, kitűzőt, hátizsákot, színes ceruzákat kaptak ajándékba, senki sem távozott üres kézzel. Vigyor

gyereknap_sulyap1.jpg

További képek ITT vagy a képre kattintva

vonal.jpg

Ott voltunk a 3. Tápiómenti Maratonon!

A Tápiómenti Maraton  42,2 km-es versenyén résztvevő futók, és kerékpáros túrázók,  Nagykátáról a Városi Sportcsarnoktól indultak  és Sülysápra a Wass Albert Művelődési Központba a Tápió-vidék 8 települését érintve értek célba.

Ez nem csak a versenyzőknek volt nagy kihívás, hanem nekünk, polgárőröknek is, akik a biztonságos célba érésért feleltünk.  Dósa Zoltán koordinálásával, a Tápiószecsői Polgárőr Szervezet tagjai a térség polgárőreivel együttműködve végezték a biztosítás feladatit.  A versenyzőket a maraton útvonalán a felvezető autóban a Tápiószecsői Polgárőr Szervezet, a záró autóban a Tápiósági Polgárőr Szervezet tagjai kísérték a célba érésig. A 8 érintett településen Nagykáta, Tápióbicske, Pánd, Gomba, Úri, Sülysáp, Szentmártonkáta polgárőrei felügyelték az útkereszteződéseket.

Jó hangulatú, együttműködő csapatmunkával, biztonságban értek célba a verseny résztvevői.

maraton_cikk.jpg teljes fotóalbum a képre kattintva érhető el.

Ez úton is köszönjük a közreműködő polgárőrök áldozatkész munkáját.

De nem csak dolgoztak a polgárőreink. A Tápiószecsői Polgárőr Szervezet tagjai közül többen kerékpáron teljesítették a maratoni távot. Küzdöttek a kánikulával, az emelkedővel, lejtőkkel, és sikeresen célba értek Ők is.

Kerékpáros túrázóink: Nagyné Palotai Anna, Nagy Attila, Nagy Dániel, Gáspár Zsolt.

Gratulálunk nekik, és további sikereket kívánunk minden egyes versenyzőnek, kerékpáros túrázónak.

 Tisza-tó kerülő

 101___05.jpg

Sok éve már, hogy a TTA futóversenyein ott vagyunk és biztosítjuk rendezvényeiket. Addig – addig vigyáztunk a biztonságra, hogy a jelmondatukat nagyon is komolyan vettük. 

  „ Teret adunk a mozgásnak ”

A rendezvényeiken, ha futni nem is, de elkezdtünk kerékpározni. Tavaly a TTA és a BBU rendezvényein megmérettük magunkat, egy hármas tandemmel, és szóló kerékpárokkal is. 

Örülünk, hogy megismertük a sportolás fontosságát, az evvel járó élményeket, sikereket, örömöket.

Az idén az első  kihívásnak 2014. május 11-én a 7. alkalommal megrendezett Intersport Tour de Tisza-tó és Tisza-tavi Bringatlon versenyt választottuk.

Nagyon elszántak voltunk, a verseny közel 1500 résztvevői között. Voltak, akik bringáztak, görkorcsolyáztak, vagy esetleg részletekben végig futották a választott távjukat a Tisza-tó körül.

 

Mi a hármas tandemmel, és öt szóló bicajjal neveztünk be erre a versenyreA rajtnál azzal biztattak bennünket, hogy kisüt a nap és szép napunk lesz. Az eső, a szél sem, sőt a pálya elején zajló útfelújítási munkálatok sem vették el a kedvünk a 65 kilométeres távtól. A sok bicajos között jó érzés volt várni a rajt indulását. Olyan sokan voltunk, hogy nekünk kb. öt percünkbe tellett, míg elértünk a rajtkapuhoz. Innen már nem volt vissza út, tekertünk a felvezető autós és a bicajosok után. Voltak nehezebb szakaszok, de a Tisza-tó látványa és a természet szépségének hangulata, a biztatások erőt adtak, hogy tovább haladjunk a cél felé.

A képek is bizonyítják, hogy beértünk a célba, és jól éreztük magunkat. A rendezők által mondott napsütés elmaradt, de azért szép tartalmas napot tudhatunk magunk mögött.

A Csapat: Dósa Zoltán, Dósa István, Palotai Gergely, Nagy Attila, Nagy Dániel, Nagyné Palotai Anna, Dósa Zoltánné Monika, Gregor István és kísérőink: Danó Rita és Varga Éva

 

 

 Futóverseny biztosítása Sülysápon

 

kicssinyitett.jpgA galéria a képre kattintva megnyitható:

 

Barátságtalan, esős idő fogadta május 4-én vasárnap a Sülysápi Futónapra készülő szervezőket, versenyzőket. Köztük polgárőr szervezetünk és a Tápió- vidék több polgárőr szervezetének (Nagykáta, Sülysáp, Tápióság, Szentmártonkáta, Tóalmás) tagjait, akikkel együttműködve már több éve biztosítjuk a Tápiómenti Tömegsport Alapítvány futóversenyeit.

 

Akik több éve állandó résztvevői a futónapnak, hamar észrevehették, hogy idén merőben más útvonalvezetésű pályán kellett futni a résztvevőknek. Ez a szervezők melett nekünk is új feladatot adott. Szervezetünk az elnök, Palotai Gergely személyében a sportból is kivette részét, aki elvállava a kerékpáros felvezető szerepkörét 10 futamban közel 50 km-t kerekezve mutatta a helyes irányt a futóknak.

 

Következő sportos feladatunk a Tápiómenti Maraton Nagykát-Sülysáp közötti 42,2 km-s távja május végén.

 

 Videó a zenés ébresztőről

 


 

Zenés ébresztőn készült képek

 

kicsinyitett1.jpg

 

A fotóalbum a képre kattintva megnyitható

 

 Zenés ébresztő május 1-én!

 

A Tápiószecsői Polgárőr Szervezet és Barátai 2014. május 1-én ismét zenével ébresztik községünk lakóit.

 

letoltesek20.jpg

 

Tervezett útvonal:

 

Szabadság tér-Kátai út- Diófa u.- Szilvafás u.- Dózsa Gy út- Kátai út (benzinkút)- Szent István út- Deák F u.- Honvéd u. Kossuth L u.- József A u.- Sági út- Buszforduló- Pesti út- Gábor Á u.- Révai u.- Tanács u.- Aradi u.- Bajcsy Zs u.- Árpád u.- Szabadság tér.

 

 

 

husvet2009.jpg

 

NŐNAPRA SZERETETTEL

 

viragcsokor.jpg

 

 

 

dia1.1.jpg

 

 

 

koszonto.jpg

 

Karácsonyi ünnep videó

 

 

Pogárőr Mikulás videó

 

 

Tápiószecsői advent

 

output.jpg

 

MEGHÍVÓ

 

Tisztelt Tápiószecsői Lakosok!

 

Tisztelt Vendégeink!

 

 Közeleg a Karácsony, amely mindenhol a világon az-az ünnep, amikor az emberek egymás felé fordulnak, megkülönböztetett figyelemmel bánnak családtagjaikkal és ismerőseikkel.

 

A Tápiószecsői Polgárőr Szervezet és a Nagyközségi Önkormányzat tisztelettel meghívja Önöket és családtagjaikat 2013. december 15-én 15.30-kor a Szabadság téren kezdődő Karácsonyi Ünnepségre.

 

 Mindenkit szeretettel várunk. műsorokkal és meglepetésekkel. 

 

 letoltesek1.jpg

 

 

 

Kedves Tápiószecsői Lakosság!

 

December 5-én a Tápiószecsői Polgárőr Szervezet „Mikulás járata” immáron harmadik alkalommal tett látogatást községünkben, ahol közel ezer ember – gyerekek, szülők, nagyszülők – várta. .

 

A Mikulás és a krampuszok a régi és új támogatóinak köszönhetően az idén közel 360 db mikulás csomaggal és szaloncukrokkal ajándékozhatta meg a gyerekeket.

 

A Mikulás köszöni a gyerekektől kapott verseket, énekeket és rajzokat, valamint a forró teát és süteményeket, mellyel megkínálták Őt és csapatát.

 

letoltesek.jpg

 

 Kedves Gyerekek!

 

Remélem, hogy jövőre is jók lesztek, és újból ellátogathatok Hozzátok: a Mikulás!

 

Köszönjük támogatóinknak, akik mindezt segítették megvalósulni.

 

Agonács Károlyné, Ács Imre, Anka János, Bata Bertalanné, Bata Bolt, Bárányné Gál Andrea, Bial Zsolt, Borosznok István, Czakó Húsbolt, Danó Rita, Dósa Anna, Dósa Mihályné, Dönci Kft., Dr. Balogh Nikoletta, Dudásné Szabó Edit, Erika Autósbolt, ER-NI-EM Kft., Farkas János, Gál Imre, Gáspár Zsolt, Gigor Ádám és családja, Grezsák Zsolt, Halász János, Ifj. Dósa Zoltán, Kari József, Kiripolszki Istvánné, Komjátiné Mácsár Erika, Kuba Róbert, Laczkó Imréné, László Zsolt, Lénárdné Jeneses Mária, Majzik Bertalan, Mészáros Ferencné, Mészáros Istvánné, Mikus István, Molnár Gyula, Nagy László, Nagyné Pálinkás Szilvia, Ofella Sándor Alapítvány, Ősz Ferenc, Palotai Gergely, Palotainé Bata Anikó, Papp Józsefné,Pintácsi Károly, Potóczki Zsolt, Ráduly István, RECO PALETT Kft, Slezák Ferencné, Snajder Mihály, Szádvári Racing Gumiszervicce, Százszorszép Fodrászat és Kozmetika, Szél Hús Bt., Széles Élelmiszer, Szőke Adorján, Tápiómenti Kft., Tápiómenti Tömegsport Alapítvány, Tápiószecsői Önkormányzat, Tlesimunkáné Gál Melinda, Tóth Csaba, Tóthné Papp Csilla, Tücsök és Tücsök Pizzéria, Urbán László, Varga Éva, Visnyei István, Visnyei Tamás és sokan mások

 

Tápiószecsőn járt a Polgárőr Mikulás

 

kicsinyitett.jpg

 

A polgárőr Mikulás útvonala!

 

mikulas_utvonal.gif

 

Érkezik a Mikulás!

 

dia13.jpg

 

Három év három első helyezés

 

Polgárörszervezetünk csapata a különleges hurka kategória arany diplomáját szerezte meg a leveles tésztába töltött májas hurkájuk elkészítésével a IX. Tápiószentmártoni Nemzetközi Hurkatöltő Fesztiválon.

 

A csapat ez elmúlt két évben is első helyezéssel büszkélkedhetett, 2011-ben a májashurka, 2012-ben a véreshurkájuk hozott sikert számukra.

 

honlapa.jpg

 

 Érkezik a Mikulás!

 

 dia1.jpg

 

A BBU csapatának csupa – csupa nagybetűvel

 

A BBU honlapon az 5 napra történő visszaemlékezést olvasva, „az öröm és a szeretet„ a mi szívünket is elöntötte az év legremekebb rendezvényén, melynek csapatunk is részese lehetett.

 

Nem volt kérdés, hogy induljunk-e, ezen a versenyen, mivel a Fertő-tó körüli kerékpár túránkon, már jó véleményünk volt a BBU csapat által szervezet rendezvényről.

 

Amikor beneveztünk erre a versenyre, nagy lelkesedéssel és izgalommal készültünk a Bécs – Pozsony - Budapest Ultramaratonra.

 

Eljött a várva várt indulás napja, és megérkeztünk Győrbe, ahol már 0. napon úgy fogadtak bennünket, mint egy családtagot.

 

Olyan érzés kerített hatalmába, hogy családlátogatásra értünk haza és egy jót fogunk szórakozni öt napon keresztül a családtagjainkkal. 

 

Első napon, Október 19-én elkezdődött a visszaszámlálás és felcsendült a zene, elindultak a futók, majd a kerékpárosok. Egyre libabőrösebb lettem, könnyszökött a szemembe, amikor a sor végén megláttam az én kis csapatom kétkerekű, 3 üléses, de négyversenyzős tandemkerékpárosainkat és a két szóló kerékpárosunkat. Öt kemény nap jön, gondoltam magamban, és elkezdődött az aggódás.

 

tandem_csapat.png

 

A csapat: Ifj. Dósa Zoltán, Dósa Zoltán, Nagy Dániel, Palotai Gergely, Nagy Attila

 

Az első két nap megbirkózva a széllel és a sok km-rel zökkenőmentesen telt el. A harmadik napon is lelkesen indult a reggeli készülődés, de ez a nap már kemény megpróbáltatást hozott. Eltörött a tandemkerékpár első kerék villája. Sírós

 

Pont ott ahol a legnagyobb szurkolótábor (ovisok, iskolások) buzdították a versenyzőinket. Elkeseredtünk, hogy fel kell, adnunk a túránkat. Minden nap éreztük, hogy figyel mindenki egymásra, de ezen a napon meg tapasztalhattuk a nagy összefogó család érzését. Jöttek a segítő kezek, telefonok, és a buzdító szavak, hogy nem kell feladni és fogytathatjuk a versenyt. Szerencsére tudtunk vásárolni egy új villát és a gyors szervízelésnek köszönhetően folytathattuk a túránk. Nem hagyták, hogy feladjuk és sok embernek köszönhetően beértünk az nap is a célba.

 

A következő napokra is jutott a megpróbáltatásokból. A mellettünk elhaladó versenyzők csak azt látták, hogy a tandemesek már megint szerelik a bicajukat. Utolsó előtti nap is a hátsókerék 3 durrdefektet kapott, és hogy ezt az érzést ne felejtsük el sokáig még utolsó nap is jutott 1 defektérzés.

 

De végig csináltuk az öt napot és hatalmas nagy örömmel, beértünk a Célba. Nagyon büszke vagyok a Tápiószecsői Polgárőr Szervezet Csapatára.

 

megcsinaltuk_2.jpg

 

Nagyon sok új baráttal ismerkedtünk meg, akiktől nagyon sok szeretet, odafigyelést és élményt kaptunk, máris hiányoznak nekünk.

 

De ezt az átélt élményeket, érzéseket nem tudtuk volna átélni, és érezni, ha nincs a BBU csapata, aki megszervezte ezt a versenyt.

 

Köszönetet szeretnék mondani a szervezőknek ezért a felejthetetlen élményt adó rendezvényért. A segítőknek, akik azon fáradoztak, hogy nekünk mindenünk meglegyen, és jól érezzük magunkat. Minden egyes értünk szorgoskodó, dolgozó embernek.

 

Szeretném a fotósoknak is megköszönni, hogy fotóikkal megörökítették számunkra ezt a feledhetetlen rendezvényt. Jó nézegetni a szebbnél szebb képeket és elbeszélgetni az élményekről.

 

Hiszen gazdagabbal lettünk új élményekkel, új barátokkal. Jó visszagondolni ezekre a napokra, mert újra erőt meríthetünk belőle a szürke hétköznapokra.

 

Köszönöm még egyszer a magam és csapattársaim nevében, hogy részt vehettünk a BBU nagy családi rendezvényén.

 

Mindenki vigyázzon magára, hogy jövőre újra együtt lehessen ez a nagy Család..

 

Köszönettel: Dósa Zoltánné és a Tápiószecsői Polgárőrség Csapata.

 

Ui. A mellékelt kép is bizonyítja, hogy Mariska néni is jól érezte magát, mióta hazaértünk, elvette a fiúktól a tandem bicajt. Együtt teker párjával és a szomszédasszonnyal, miközben élménybeszámolót tart. Vigyor

 

      v.png                                 

 

Dr. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek látogatása Tápiószecsőn.

 

A magyar katolikusegyház vezetője látogatásának biztosításában vettek részt polgárőr szervezetünk tagjai szeptember 15.-én. A látogatás során a Szent Miklós templom tetősisakjának megújítását követő újraszentelése, valamint ünnepi szentmise került lebonyolításra. A biztosításban segítettek bennünket a környező polgárőr szervezetek tagjai is.

 

dr_erdo_peter_latogatasa.jpg

 

   Négyen, három ülésen, két keréken a Fertő - tó körül

 

 

 

 

 

 

Erős Emberek versenye a Szecsői Ürgés Fesztiválon

 

Második alkalommal 2013. augusztus 3-án kerül megrendezésre a Szecsői Ürgés Fesztivál.

 

Ennek keretében ismét megrendezzük az Erős Emberek (’’ legerősebb ürge’’) versenyt.

 

A versenyben öt különböző erőkifejtést igénylő feladat vár a bátor jelentkezőkre.

 

Első feladatként egy 110 kg-os súlyt kell 1 perc alatt minél többször felemelni, majd két db egyenként 75 kg-os ''táskával" megtenni a kijelölt pályát. Kis pihenő után traktor kerék átforgatás, majd egy vízzel telt tartály felemelése és a kijelölt  szlalom pálya teljesítése következik. Utolsó feladatként, kamion vagy traktor húzás vár a versenyzőkre.

 

A versenyen indulhat bárki, aki elég erősnek érzi magát, hogy megmérkőzzön. Jelentkezni előzetesen a 06-20/952-88-06-os telefonszámon, vagy a dosazoltan@monornet.hu. e-mail címen, valamint a helyszínen a polgárőrség- TTA közös sátránál lehet.

 

Kedvcsinálónak képösszefoglaló a tavalyi versenyről.

 

 urges_cikkhez.jpg

 

A képre vagy ide kattintva a teljes album megtekinthető.

 

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

 

 

 

Már "boszorkányosan kerekeznek" a tápiószecsői polgárőrök!

 

Érdekes, és különleges kategóriában (hármas tandem kerékpárral) indultak útnak Fertő-tó megkerülésére a tápiószecsői Polgárőr Szervet vállalkozó szellemű tagjai (Dósa Zoltán, Ifj., Dósa Zoltán, Nagy Attila), akik a Tápiómenti Maraton teljesítését követően az őszi Bécs-Pozsony- Budapest Ultramaratonra készülve álltak rajthoz. 
Mellettük kerékpárral Palotai Gergely, Dósa Zoltánné és a 10 éves Nagy Dániel is sikeresen teljesítették a távot. Bővebben: tapiokultura.hu

 

bbu_s.o.r.jpg

 

Családi Fészek Néprajzi Múzeum átadásának műsorából:

 

 

Árvíz Budapest Római part

 

Tápiószecső - Nagykáta- Szentmártonkáta -Kóka -Farmos - Szentlőrinckáta - tagjai

 

honlap1.jpg

 

Indulás a gátra!

A Tápió - vidék polgárőr szervezeteinek - Tápiószecső - Nagykáta- Szentmártonkáta -Kóka -Farmos - Szentlőrinckáta - tagjai árvízi védekezésre indulás előtt. A tervek szerint harminc fővel Óbudán kapcsolódnak be a munkálatokba.

 

arviz.jpg

 

vonal.jpg

 

tandem.jpg

 

 

 

Célba értünk aTápiómenti Maratonon.

 

 

 

 

AZ ELSŐ VÁLLALÁS TELJESÍTVE!

 

Polgárőreink betartva ígéretüket rajthoz álltak a 2. Tápiómenti Maratonon és sikeresen teljesítették annak 42,2 km-es 270 m szintkülönbségű távját. A négy fős csapat, Dósa Zoltán; ifj. Dósa Zoltán; Nagy Attila  háromszemélyes tandem kerékpárral, Palotai Gergely a tavalyi Bécs-Budapest Ultramaraton 317,3 km –es távjának teljesítője a már jól megszokott versenygépével indult.

 

t1.jpg

 

Lelkesen készültek a versenyre, rótták a köröket a Tápió- vidéken napsütésben, szélben, esőben. A rajt előtti napon a Bécs Budapest Ultramaraton Szervezőinek meghívását elfogadva bemutatkoztak a májusi budapesti Nagy Sportágválasztó rendezvényén is. Nem elég hogy tekertek, a maraton útvonalbiztosításának megszervezése is a feladataik között szerepelt. Ezt is megoldották. A Tápió – vidék közel 70 polgárőre működött együtt a verseny biztonságos megrendezésében.

 

t2.jpg

 

Visszatérve a maratonhoz a teljesítmény mellett kerékpározásuk egyik kiemelt célja a táplálékallergiában szenvedő gyermekek nyitottságának elősegítése, a táplálékallergia felismeréséhez, kezeléséhez kapcsolódó ismeretterjesztés. A diétás étkezés fontossága mellett az emberek figyelmének ráirányítása a tudatos táplálkozás, a rendszeres mozgás - sportolás fontosságára, kapcsolattartás diétás élelmiszereket forgalmazókkal, meglévő és új termékek megismerésének elősegítése

 

Mindezt a sport eszközrendszerén keresztül megvalósítva, támogatójuk a Tápiómenti Tömegsport Alapítvány által szervezett és látogatott tömegsport rendezvényeken, melynek során hármas tandem kerékpárral teljesítik a kijelölt távokat. A résztvevők között vagy családjukban vannak érintettek, ezzel is szeretnék bebizonyítani, hogy táplálékallergiával is lehet sportban gazdag 100%-os életet élni!

 

<img style="display: block; margin-left: auto; margin-r





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 6
Tegnapi: 27
Heti: 33
Havi: 385
Össz.: 51 875

Látogatottság növelés
Oldal: Hírek
Tápiószecsői Polgárőr szervezet honlapja - © 2008 - 2017 - polgaror-szecso.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: polgaror-szecso.hupont.hu - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »